11. rész: A kórházban.

Bementünk Rosához, aki már ébren volt.

- Szia, hogy vagy? - szaladtunk az ágya mellé Beccával.

- Sziasztok. Még fáj a fejem, de jól vagyok. Anya még itt van? - fordult Lyzhez.

- Igen itt van, behívjam?

- Ne...Csak add át neki ezt. - azzal Lyz kezébe nyomott a kisméretű csomagot. Lyz kiment valószínűleg átadta, mert Rosa anyukája jött be a szobába és megölelte a lányát, majd sírva fakadt.

- Bocsáss meg anya. - mondta halkan Rosa.

- Szerintem mi megyünk is. - mondtam, majd elkezdtem kivonszolni a többieket.

- Ne! - mondta Rosa. - Ne menjetek el. Nem akarok egyedül maradni, anyának vissza kell mennie dolgozni, és a butik se zárhat be. - kérlelt minket Rosa, nem volt szívem azt mondani neki, hogy akkor is elmegyünk. Így hát megfordultam és odahúztam az ágya mellé pár széket.

- Itt maradunk. - ígérte neki Lyz. Látszik, hogy nagyon jó barátok, már szinte testvérek.

- Köszönöm. - mondta Rosa helyett az anyukája, aki el is indult kifelé. A nap nagy részében beszélgettünk, Castiellel elmentünk a boltba venni pár cuccot Rosának: üdítőt, egy kis kaját, újságot. Másnap reggel amint lehetett elmentünk Beccával a kórházba, nem akartuk egyedül hagyni Rosát. Már Rosa mellett ültem, mikor megszólalt a telefonom. Nem akartam felvenni, mert Lara hívott, de Becca kikapta a kezemből és felvette, majd odaadta, hogy én beszéljek vele.

- Igen? - szóltam bele unottan.

- Szia Ren, hol vagytok? Elmehetnénk vásárolni. - mondta Lara, a szokásos enyhén parancsoló, nyafogós stílusában.

- Lara bocsi, de most nem érünk rá, itt vagyunk a legjobb barátnőnknél Rosánál a kórházban. Tegnap elütötte őt egy autó.

- Ja értem. - hallottam a hangján, hogy meg van sértődve, amiért már nem ő a "legjobb" barátnőm. -Jobbulást neki.

- Átadom. De majd bepótolhatjuk.

- Rendben, szia. - mielőtt én is köszönhettem volna, letette.

- Mit akart? - kérdezte Becca.

- Vásárolni...Mint mindig... - mondtam unottan.

- És mit szólt, amikor Rosára mondtad, hogy ő a legjobb barátnőnk?

- Majd megpukkadt. Hallottam a hangján, hogy ki van akadva. - mondtam és erre Beccával egyszerre kezdtünk nevetni. Szegény Rosa meg értetlenkedve bámult ránk.

- Jajj Rosa tényleg! Te még nem ismered Larát és a húgát Sophyt. Ők a legjobb barátnőink voltak Londonban. Sophy tényleg aranyos, vele tényleg jóban voltunk, de Lara számító, becsvágyó. Csak azt használta ki, hogy mi voltunk a suli legmenőbb csajai.-mondta Becca.

- Értem és most ideköltöztek? - kérdezte Rosa.

- Igen, de csak Sophynak örülünk, ő tényleg hiányzott. - mondtam. - Képzelj el egy alacsony, hosszú vörös hajú 16 éves lányt, ahogy pattog a dobok mögött és közben csilingelő szoprán hangon énekel. Sophy pont Lara ellentéte, önzetlen, segítőkész, mindig vidám.

- Értem, szívesen megismerném Sophyt.

- Majd holnap a leckével együtt elhozzuk őt is. - ígértem neki mosolyogva.