5. rész: Az első döbbenet...

Pont ma 3 hete, hogy ideköltöztünk. Ma szombat van. Reggel Becca megdöbbenve jött be a szobámba.

- Ren képzeld, kaptam egy üzenetet Lyztől, hogy ma 11-kor találkozzak vele a parkban, valamit mondani szeretne. - mondta és örömében kezdett ugrálni az én hóbortos nővérkém.

- Ennek örülök Becca. - kezdtem, de én is kaptam egy üzenetet: " Szia Ren. Találkozzunk ma 11-kor a kávézóban. Castiel"

- Mi az Ren? - kérdezte egy picit aggódva. Megmutattam neki az üzenetet. - De hát ez fantasztikus! Már fél 10 van, gyere kezdjünk készülődni, mert még elkésünk. - mondta és örömében már ugrált. De vajon miért akar valami így találkozni Castiel?
- Mit vegyek fel? - kérdeztem Beccát, akinek ettől a kérdéstől eltűnt az arcáról a mosolya. Hat igen, a ruha az nálunk nagy gond...

- Megoldjuk, csak gyere. - mondta és megindult a szekrényem felé és elkezdett kutakodni benne. Adott pár ruhát. - Próbáld fel! És ezt, ezt, meg ezt is. - már úgy néztem ki, mint egy mozgó gardrób... De egyik se volt jó. Átmentünk a szobájába, feltúrtuk a szekrényét, amíg találtunk valami normálisat, már csak paróka kell... Mikor már az ötödiket próbáltam fel végre megtaláltuk:

Ezután jött az, hogy Beccának kerestünk Ruhát. Az ő ízlése alapból kicsit jobban hajlik a viktoriánus cuccok irányába. De neki is sok átöltözés árán találtunk csak ruhát és hozzá való parókát:

Fél 11 után öt perccel együtt léptünk ki az ajtón és indultunk én a kávézóba, Becca meg a parkba. Mielőtt külön vált volna az utunk Becca megölelt és ezt mondta:

- Sok sikert húgi. Szia.

- Köszi, neked is. Szia. - mondtam és mentünk a magunk útjára. Öt perccel a megbeszélt találkozó előtt értem oda, Castiel még nem volt sehol. Leültem a teraszon, gondoltam megvárom. Nem sokkal később oda is ért.